/Refrén/ Szürkék a házfalak, szürkék a reggelek, és fásultan néznek rám, az emberek.
/Mettyú/ Menni kell tesó, de geci nehéz a kereszt, a fülebe teszem a zenét, és be tolom a lemezt, be nyomom a reapret-et, minden nap ugyanaz pörög, át hallatszik a bíf és sír, üvölt a kölök. Mindenre köpök, a tesóm hajtja a Skodát, a kezed össze teszed, de hiába várod a csodát. (fasszom) Baszod már kínomban nevetek, az álmok szállnak, mindent a síromba temetek. Defektelek, mert többre szeretném vinni, találok pinát, ki több, mint egy pina, szeretném hinni. Hogy egyszer majd mindenki hazatér, csak megyek a viharban tovább, és arcomba kap a szél.
/Gaben/ Hétfő reggel kelek, dobok egy sárgát, iszom egy feketét, kint minden szürke, csak a negyedét velem nézd, ez végig felemészt. Életek siklanak ki tesó, mint a vonatok, de ne mond nekem, hogy minden rendben, mert tudom, hogy sok a gond. Nincs ami motivál, na nincs egy kurva jövő kép, nincsenek helyek, emberek, akikhez kötődnék. A mocsokban nőttem fel testvérem, és kiutat nem látok, iszok amíg bírok, én szét esek mint a leprások. Amikor kel a nap neked szürkék a sugarak, mert minden napom ugyanaz, baszod még mindig ugyanaz. Rúgom az utca porát, megtanultam kurva korán, na egyszer elbaszod haver, már nincsen újabb dobás.
/Refrén/ Szürkék a házfalak, szürkék a reggelek, és fásultan néznek rám, az emberek.
/Day/ Antal, mond meg mi a pálya mert már ki vagyok tudom ki vagyok, tudom, hogy Day az többre hivatott.
/Antal/ Minek hajtsak mondd meg tesó, ha az állam kirabó'? Ritka itt a boldogság, ritka itt a bizalom.
/Day/ Antal, mond meg mi a pálya mert már ki vagyok tudom ki vagyok, tudom, hogy Day az többre hivatott.
/Antal/ Minek hajtsak mondd meg tesó, ha az állam kirabó'? Annak örülök már csak ha minél többet ihatok.
Szürkeség, napról napra kiégek, ugyanaz a szar vár, ahogy a házból kilépek. Automata emberek, büntet a sors, a munkanélküli előtt, kígyózik a sor. Mindenkinél beütött a depresszió, anyád vodkával szedi be a kettes Rivót. Beteg ez a világ, mérgez, mint az arzén, nem szűrődik a szürke felhőkön át a napfény. Mindegy milyen párti vagy, hogy előrébb juss, el kell taposnod a másikat. Mer' itt mindenki betart má' a másiknak, a fájdalom, a düh, a fertő mindent átitat. Szúrnak a dögösök a játszótéren, a hányinger fog el ember, ha rátok nézek. Sápadt arcok, körmök tövig rágva a társadalom fele itt megdöglik rákban. Milliók húzzák le a fél életüket gyárban, más otthon ül egész nap és a segélyt várja, ez Magyaroroszág, itt a kormány kicsinál, innen mindenki menekül, mindenki disszidál. Boldogulni próbálsz, de nem lehet, szürke házfalak, emberek, reggelek. Boldogulni akarsz, de nem lehet, szürke házfalak, emberek, reggelek.