Kősivatagban, kőről kőre ugrál a magány; a gondolatok betege. Jobbjában aranykor zászló, balljában tükördarab. Testén fém, fa s üveg. Ami rozsdál, rothad, s vakít. Ő a földi csillogás, a földi élet, aki ugrál a köveken. A Gonosz földi küldötte, a Galoppozó Halál társa; s mikor látja távol a csontkaszást, nevet, akár az. Együtt nevetik a száradó áldozatot. Ki időzik; keres, ki nem; tombol. Együtt sosem járnak, csak egymás előtt, csak egymás után!
Гуру Песен