A város tetején ülve nézem, hogyan lángol a világ, hogy a napnak a sugara a szmogfelhõkbe bele-bele fúrja magát.
Nézem az utcákat, a tereket, a falakat, hallottam már ezeket a zajokat. Úgy szeretem a reggeli szagokat, mégis a földben bomlanak el!
A JELENEM CSAKIS ÉN VAGYOK, ÉS EGYRE RÖVIDEBBEK A NAPPALOK, GYENGÜL A KÉP, AKADOZIK A VÉTEL, DE VÁLTOZNI AKAROK.
ZUHANOK LEFELÉ, ÉS ÉRZEM A CSONTJAIM LETTEK A FÉK. KERESEM A JEGYEMET, NEHOGY HOLNAP IS UGYANEZT DOBJA MAJD A GÉP. KÉREM VIGYÁZZANAK, AZ AJTÓK ZÁRÓDNAK! MÁR LÁTSZIK A FÉNY, DE EZ MÉG CSAK A HAJNALI JÁRAT.
Rázza a város az elsõ buszt, ahogy átível a Dunán, amin a bejövõ égéstermék fojtja az átutazók nyakát.
Nézem az ellenséges szemeket, ezeket a barátságtalan fejeket. Én már tudok rólatok eleget, és ti is a földben bomlotok el!
A HOLNAPOMÉRT CSAK ÉN VAGYOK, DE EGYRE RÖVIDEBBEK A NAPPALOK, GYENGÜL A KÉP, AKADOZIK A VÉTEL, DE VÁLTOZNI AKAROK.