Ágyamból felkelve üres szobák! Az erkélyre kilépve ázott ruhák! Kopott álmok színpadán, tavasz, nyár majd tél után, Meleg párnán aludnám.
Lépted alatt megremeg egy csillag, Ne várj mert virrad. Az a sok szóbeszéd..Elég! Nekem már nem kell!, Mer' a nap ha felkel, a ‘légyott’ már elkel veled.
Add vissza a játékom, a tányérom, a játékom. Add vissza, mer' nem bírom.
Régi festmény, kőalak, A sok hű emlék kóstolgat, Páros kéz, szél fújta az utad. Én csak kettőt számolok, látom már a holnapot, száz hibádból szólamot lopok.
Add vissza a játékom, a tányérom, a játékom. Add vissza, mer' nem bírom