black hourglass - Ázza | Текст песни

• Тексты песен
• black hourglass
• Ázza

sűrű fésű, merev fűszálak násztánca hajammal, mint kígyók vonaglanak a széltől. fölöttünk föld hason, lélegzem meztelen, hátam közepén az ég tintátlan művészetétől.
idegrángás mentesen az idő varrta rám, mártani mértani közepébe sorsot. fájdalom, ládfej-inak lógnak a semmibe, hint ázás, zápori, mosoly. zárt por a sár, sámli a mennybe most, mos mostoha ciklon ciklusa, csak hogy száríthasson, ölelésre tárt karó-karú madár, ijesztőnek, mindörökre versbe, mert, ha napkakast mozgat a hold olykor, apályozza lelkem, dagálynak papírra mag adta szóközsorokban morzsol sziklát, ha szikrát kíván írásba játszani, akkor
csendben rokkan korbáccsá, hogy véle szakadjon, vér a testem radírnak a földbe kell, sírkőtelen. télen az égboltból árulom a szerelmem, szerelmem neked elárulom hova rejtettem csókot csokorba, hogy szokd a hideget, érintést lángoló forró pólusokkal.
ránk zokog az ég. nézd még, ránk zokog az ég. ér, áztat, alázat hevít hozzám föld. mérd a lázam, őrzöm művelt tábláit a mag ágynak.