Gyermekként álmodtam és azt hittem úgy lesz, hittem az életben és nem fájt a szívem. Tudtam, hogy én váltom meg majd a világot, láttam a jövőmet és semmi sem bántott.
Lelkemben mindig ott volt valami dallam, tudtam, hogy elmondhatok bármit egy dalban, és hogy ha szeretném elszállok innen, ez a dal majd repít, a szárnyán visz engem.
De miért csak én repüljek, hogyha más is szállhat, De miért ne adjak dalban szárnyat, az egész világnak.
Ez a dal most száll, és lehet, hogy téged megtalál, így megismerhetsz engem, hogy mi az, amire szívem vár, én is szállok e dallal, magasan repülök most feléd, neked adom e dalt és vele együtt a szívem is tiéd.
Csalódtam sokszor már és sok mindent bánok, a mélyből én inkább a magasba vágyom. Hiába mondanád, hogy nem hiszel bennem, én akkor is tudom majd, hogy mit kell tennem.
Addig amíg szól a dal, az én szívemben, addig gondolatban szárnyalok a fellegekben.
Mindig várok rád, míg van elég erő a szívemben, soha nem adom fel, ne is kérd, ezt nem teszem, mindig harcolok érted, küzdeni fogok, míg bírja szívem nem adom fel, hiszen mindig küzdeni kell.