Fáj még a szó, fájnak a percek, az évek, A szívemet nyomja mikor a múltba nézek, Könnyeim hullnak, a párnára borulva Sírok egy végtelen könyvet lapozva. Tudom már elmúlt, vége a szépnek, Szépen lassan eltűnnek a képek, Sebeim maradnak, nyitva a világnak, Példát mutatva, gátat szabva hibáknak
1. Versszak (Horus) Könnycsepp fut az arcomon, ha az ágyam mellé térdelek, Uram miért nem értelek? Miért nem mondod azt, hogy ég veled? Őszintén remélem, tévedek, de rám tekinteted nem veted, Fájdalmat kapok reggel beforratlan sebekkel ébredek, Lehullt az eső, hangom már a köddel száll az égig, A napsugár a felhők között fájdalmam híre miatt fénylik. Nem vágyom a jóra, a dicsőítő szóra, Soha nem kértem semmit az égtől, még nem jött el az az óra. Egy csalódott srác vagyok ki a semmi közepéről érkezett, Kinek fáj ha szíven döfik, mikor azt ordítják, hogy ég veled. Vérzik a szívem, ha a fájó múltra gondolok, Igazad volt te tudtad egyszer majd a gonosz felé fordulok. Tested megremegett, de én megfogtam két kezed, Szemedbe nézve, magamat láttam, ki a rosszról megfeledkezett. Elmúltak a fájó rossz idők de még a hegek megmaradtak, Maradnak is, míg a föld alá nem raknak.
Refrén: Fáj még a szó, fájnak a percek, az évek, A szívemet nyomja mikor a múltba nézek, Könnyeim hullnak, a párnára borulva Sírok egy végtelen könyvet lapozva. Tudom már elmúlt, vége a szépnek, Szépen lassan eltűnnek a képek, Sebeim maradnak, nyitva a világnak, Példát mutatva, gátat szabva hibáknak
2. Versszak (Carp-E) Lassan elteltek az évek, és most bevillannak képek Nem tudom, mit tehetnék, még nem tudom mit érzek Volt, hogy megbántottalak, de hidd el azóta is bánom Nekem te voltál a lány, akire örökké kell várnom Hidd el nekem, sajnálom, tudom, nem tudsz többé szeretni Most egy új utat kell keresni, és veled együtt feledni Sajnos nem lehet ezt én is tudom, így bocsánatot kérek És bánni fogok minden sort, ameddig csak élek Mert fontos voltál nekem érzem, talán több mint barát És így próbálom most megdönteni szíved erős falát Csak, hogy megbocsásson, s végre én is megnyugodjak egyszer Mert nem forrt be a seb, de talán enyhíthetem ezzel Mert bár nem beszélünk róla, de megtörtént mi tudjuk Csak két ismerős vagyunk kiknek volt még közös múltjuk De vajon lesz e jövőnk, erre tőled várok választ De ne is mondj még semmit, ha az kételyeket támaszt
Refrén: Fáj még a szó, fájnak a percek, az évek, A szívemet nyomja mikor a múltba nézek, Könnyeim hullnak, a párnára borulva Sírok egy végtelen könyvet lapozva. Tudom már elmúlt, vége a szépnek, Szépen lassan eltűnnek a képek, Sebeim maradnak, nyitva a világnak, Példát mutatva, gátat szabva hibáknak
3. Versszak (Shady) Emlékszem arra a kopottas padra, az árnyas fák alatt ültél, Mint egy