haragunk csak dementált istenek részeg tánca nem több mint egy sercegő felvétel újra és újra lejátszva az egyszerű hétköznapok szép lassan régi szép időkké váltak inkább néhány halovány emlék, mint egy kétes holnap
a jelentéktelen jelen újra színezi a megkopott múltat a feledés jótékony leple elmúlt dicsőséggel áltat
mikor a földön fekve könyörgünk még egy kis levegőt
megnyugtat, hogy sohasem voltak régi szép idők minden hiába ismételt szó fullaszt
haragunk ma sem más, csak elhaló kiáltás a négy falról visszaverődve. összeszorított ököllel forgunk ugyanabban az unalomig ismert körben.