Elveszett a hely, ahol éltünk, Elveszett az első pillanat, és ami itt maradt, úgy fáj. Két szemedből tűnnek a fények, két karodban már nem ébredek, és nem kérdezhetek tovább. Mint tengertől az égbolt, mint napfénytől az élet, Te voltál a fény, mit elvesztettem én, hisz' életünk egy olvasatlan, félig kész regény. Mert tegerrel az égbolt, -nézd- távol összeérnek. De sorsom mit sem ér, ha nem láthatlak én, hisz életünk -csak nézd-, egy újra írt regény. Csak így tudok az ég felé szállni, a te szárnyaiddal lettem most szabad, és nékem csak te vagy ma már. Mint tengertől az égbolt, mint napfénytől az élet, mint sötétből a fény, úgy táncolsz felém, hisz életem egy tőled teljes újra írt regény, Mint tengerrel az égbolt, -nézd- távol összeérnek. A valóság ködén, áttört már a fény, hajózunk az álmaink vizén a boldogság felé. Mint sötétből a fény, úgy táncolsz felém, így életünk -hát nézd-