Nem keresem többet az Igazságot... csak leülök csendben, halkan ülök és várok.
S ha eljön újra, majd illendően köszöntöm, s mint régi barátok együtt ülünk a földön.
Tüzet gyújtunk, hogy átmelegedjen a testünk, a nevetéstől megvidámodik a lelkünk.
És előkerül majd a bor és a pogácsa, és szívesen gondolunk minden gyönyörű lányra.
És mindenre, amit Isten adott a Földnek... milyen egyszerű lenne, ha mind megértenétek...
Hogy minden rajtad múlik, Testvér és Rajtam, hogy megfogjuk-e egymás kezét a bajban.
Hogy elhisszük-e újra az isteni tervet, hogy Isten vagy, ha boldogságot teremtesz.
Hogy Isten vagy, mert Isten is úgy akarja, hát erre igyunk Áldomást a borban.
Ezért hát... Nem keresem többet az Igazságot, ha kell, majd Veletek megtalálom, ha kellünk neki, majd Ő talál meg Minket, de addig magamban hallgatom a csendet.