Most hallgasd ezt a szép mesét, régi idők énekét: hű szerelem, vágy, szenvedély - mind igaz volt, szabadon élt. Most kőbe zárva vágyaink, emlékünk csak dal és rím; egy napon megfejti majd a jövő nemzedék.
Múltunkat csendben őrző katedrális meséld el nekik: akkor szép volt a világ! Az égbe vágyott kristálytiszta szívünk, még élt a remény, hittük: múltunk tovább él.
Teltek-múltak századok, felépültek szép álmok - sok kőből, vágyból dal fakadt. Öröm volt még minden nap… Énekeltük mi boldogan: a szerelem csak bennünk van! Most rád hagyjuk, hogy elhidd ezt - egy szebb holnap jöhet.
Múltunkat csendben őrző katedrális meséld el nekik: akkor szép volt a világ! Az égbe vágyott kristálytiszta szívünk, még élt a remény, hittük: múltunk tovább él.
Múltunkat csendben őrző katedrális meséld el nekik: akkor szép volt a világ! Az égbe vágyott kristálytiszta szívünk, még élt a remény, hittük: múltunk tovább él.
Új, átkozott kor vár rád, katedrális! Pogány, vad tömeg tör majd nem sokára rád. Széthullik múltunk, jövőnk, minden álmunk; meghal a remény, sötét kor köszönt majd ránk. Így elpusztul a világ…