Kínzó csönd vár rám... Nincsen apám, nincs már hazám... Fölperzselt tájon, nincs már több álom, Köröttem dermedt árnyak, Nem szólnak, némán állnak... Öl a csönd, Mély csönd...
Ez a csönd, úgy fáj, Sok csukott száj, bent kiabál, Hol a régi világ? Hol a napfényes Dél, Ahol gyapott mezőt ringat a kósza szél...? Itt ma halott a föld, benne kiszáradt tölgy, És a csönd vár...
Ez a csönd, úgy fáj, Hogy éljem túl, azt ami vár? Most egyedül kell mindent eldöntenem: És saját erőmből mindent elérnem... Hát nem adom föl, nem lesz ami összetör! Nem lesz csönd már...!
Most esküt teszek, hogy: Talpra áll, Scarlett! Vár, az ősi föld Erőt ad, új hitet. Nézz le rám, jó Atyám!
Lesz ki prédának lát, Lesz ki csodának vél, Lesz ki irigyen bámul, S ebből mit sem ért...
De én nem alkuszom többé, már senkién... Új nap, új fény! És a múlt nem fáj, nem bánt a csönd, s a vörös föld vár...
----
Nézz, most Ránk Uram! Hol vagy most, Uram? Miért tűröd, ezt a szenvedést? Nyakunkra tették már a kést! Hol vagy most, Uram? Halld meg jajj szavam: Az ember, ember farkasa! - Hiába száll, hozzád ima. Miért nem szólsz, Uram? Hol vagy most, Uram? Miért hagytál minket egyedül? Lelkünk a pokolra kerül! Miért történt ez így? Nézd e szörnyű kínt: Az ember, ember farkasa! Hiába száll, hozzád ima. Oh kérlek mondd: MIÉRT?
---
Utál minden feleség, Mert elcsaklizom a helyét. Francia kór, szifilisz - Mit a férje haza visz. Az asszonyka otthon ül, a titokra ha fényderül. Bevetné a bájait, ám ez rajta nem segít. Férje minket boldogít!
Kéj nő... Kéj nő! Kultúráltan szól ez így: A szajha sok kicsit! Kéj nő... Azt mondom: Szép nő! Hisz pénzre váltott életem, Az ágyban élvezem. Kéj nő... Nehéz a sorsa: Nem vár szerelmes szókra. De ha láthatnád a szívét: Sok-sok könny és kín hullna rögtön eléd!
Kéj nő... Kéj nő! Kultúráltan szól ez így: A szajha sok kicsit! Kéj nő... Azt mondom: Szép nő! Hisz pénzre váltott életem, Az ágyban élvezem. Kéj nő!
---
Láttam én, ezt a szerelmet. Láttam jól, ahogy elégett. Ők nem értik egymás nyelvét már, Ők nem néznek egymásra, de kár. Elszállt, -igen- egy őrülten szép szerelem!
Fújj, őrjöngő szél! Zúgj, féltékeny szél! Miért nem figyel, Soha senki se rád? Miért süket a világ? Miért tűnt el minden zöld? Hát miért pusztul e föld?
Ne ítélj el és megbocsáss, Had legyen búcsúzás! Kemény a szívük, mint a kő, Így kioltja egymást két erő. Ám hinnünk kell, hogy: A szerelem végül nyer!