Habzsolva faltam az életet sok éven át, Vedeltem, magam alatt vágtam a fát; De lett pénzem, s mégsem kell már minden nő, A fejem lágya, úgy tűnik, lassan benő.
És a jó ég megáld, Megáld majd a jó ég, És én jó útra térek, Tudom, nem késő még!
Egy kocsmába tévedtem, mit ád az ég! Mondtam, ha pénz kéne, az bizony nincsen elég. A kocsmáros keze a pult alá nyúlt, És én tudtam, hogy viccem hamvába hullt.
De a jó ég megáld, Megáld majd a jó ég, És én jó útra térek, Tudom, nem késő még!
De Szent István vízjele elékerült, S a kocsmáros dühe lassan elszenderült. Ágyassal, érlelttel, borral kínált, Tudtam, hogy viccöltél – gondolta át.
És a jó ég megáld, Megáld majd a jó ég, És én jó útra térek, Tudom, nem késő még!
Két pofára faltam én az életet jó sok éven át, Vedeltem, és magam alatt vágtam a fát; De lett pénzem, s mégsem kell már minden nő, A fejem lágya, ezek szerint, lassan benő.
És a jó ég megáld, Megáld majd a jó ég, És én jó útra térek, Tudom, nem késő még!
De a jó ég megáld, Megáld majd a jó ég, És én jó útra térek, Tudom, nem késő még