Én az álom, te az ébrenlét Alig látom, de már véget is ér Tükröt tart az élet, amit látni félek Mert csak játszom, hogy minden szép
FLUOR Elhull a virág, már fakóbb színekben Fárad a szmogtól a szépia város Utcai dráma a napos ligetben Plakátként tépi a szél le a májust Futnék veled az utolsó buszra A csuklóba bújnánk a magány elől Míg az idő, mint villám, arcba vakuzna Apró intelem a halál felől Megszerettük, hogy nincs szabadság Duplára zárjuk a képzeletet Eltemetjük, de visszacsalnánk A "nem tudni, hova visz" péntekeket
HALOTT PÉNZ Még nyílnak a völgyben a kerti virágok Még zöldel a nyárfa az ablak előtt De látod amottan a téli világot? Már hó takará el a bérci tetőt
REFRÉN – SINGH VIKI Én az álom, te az ébrenlét Alig látom, de már véget is ér Tükröt tart az élet, amit látni félek Mert csak játszom, hogy minden szép
DEEGO Szomorú hónap ez Az "éljünk a mának" csak holnap lesz Aki miattam perceket, órákat számol Én feljövök érte a síri világból Az éj közepén, a szobád falán Fényre az árnyék nyomán a magány Ki kötözi be a szíven a sebeket? Az ép ész is miattad jelentett beteget Pam-pam, csak lüktet a vér Az ember ilyen: elcsügged, ha fél Ez van, haver, ezt dobta a gép A fájdalom megszűnt, eldobva a cél (A fájdalom megszűnt, eldobva a cél)
REFRÉN – SINGH VIKI Én az álom, te az ébrenlét Alig látom, de már véget is ér Tükröt tart az élet, amit látni félek Mert csak játszom, hogy minden szép
Lehunyom a szemem, ne lássam, úgy nem fáj Csupasszá válik az egykori szebb táj
Én az álom, te az ébrenlét Alig látom, de már véget is ér Tükröt tart az élet, amit látni félek Mert csak játszom, hogy minden szép