Néha felhalmoztam vágyból tornyokat Mégis úgy éreztem semmim sem maradt Miért gyarló hát az ember, miért nem elég a jó Miből bármennyi ingyen adható.
Néha megcsodáltam hamis dolgokat, Pedig tudtam jól, hogy mindegyik becsap. Jobb volt felismerni olykor ,mit a jövő nekem szánt Csöndben elfogadni minden pillanatát.
Szeretem az élet minden dallamát, Szeretem az erdő hűvös illatát, Szeretem a fákat, mint a hegycsúcsot a hó És szeretlek téged, ahogy az el nem mondható.
Tudom, elhibáztam néha dolgokat Sokszor az összes baj magával ragadt. Olyan tétova az ember, sosem hisz el semmi mást, Csak a szemnek szóló hazug látomást.
Szeretem az élet minden dallamát, Szeretem az erdő hűvös illatát, Szeretem a fákat, mint a hegycsúcsot a hó És szeretlek téged, ahogy az el nem mondható
Ha megbántottak félreálltam elfogadtam én Hogy a sorsom néha nehéz utat mért És nem zavart, ha megvágtak, ahol nem látható Mert minden seb gyógyítható
Szeretem az élet minden dallamát, Szeretem az erdő hűvös illatát, Szeretem a fákat, mint a hegycsúcsot a hó És szeretlek téged, ahogy az el nem mondható
Szeretem az élet minden dallamát, Szeretem az erdő hűvös illatát, Szeretem a fákat, mint a hegycsúcsot a hó És szeretlek téged, ahogy az el nem mondható