A kelő napba nézek, Vonz, de eltaszít; Olvad már a szárnyam, És a fénye megvakít.
Épp eleget láttam, Hogy hitvány, ami szép; A festék alatt midig Hazug volt a kép.
Álmaimban otthon járok, ismerős a táj, Nem számít a távolság és nem számít, ha fáj; Nem számít a búcsú sem, s hogy miért gondolok rád, Nem feledem és jövök hozzád.
Veled zuhanok a végtelenbe, Beleálmodlak az életembe, Emlékedet a szellő hozza, Bánatomat az eső mossa El…
Az utak mellett járok, Mint a vadállat, ha fél; Lábaim nyomában ott Haldoklik a tél.
A kutyám jön csak elém, Ő mindig hazavárt; Hogy megvénült szegény, Sír, hogy újra lát.