Figyeltem csak a szemeket, Ahogy a szél könnygázt hozott. Ahogy a béke, no meg a szeretet, Lassan haraggá változott.
Mint a megvetett áruló, ki az ellenséghez oson, Úgy árult el engem is a saját szülővárosom. Hittem, hogy az igazság bizony mindenek felett, S azért, hogy ez így legyen az ember bármit megtehet.
De pont olyan törvényszerű, ahogy a fű zöld, az ég meg kék, Lettem tisztes honpolgárból koszos csőcselék.
A kígyóbűvölők a viperát szorongatják, A nagymamát lovakkal tapossák. Adjon Isten! A védtelen csőcselékre a múlt így köszön rá, A költők meg a kékítőt oldják az ágyúvízben.
A hazugság akkor is hazugság, ha soha nem derül ki, S nem úgy lesz gazember valaki, hogy azzá nevezzük ki. Attól lehetsz ember majd, hogy mi az amit megteszel, Emlékre vagy érdemes, vagy a múlt ködébe veszel.
A kígyóbűvölők a viperát szorongatják, A nagymamát lovakkal tapossák. Adjon Isten! A védtelen csőcselékre a múlt így köszön rá, A költők meg a kékítőt oldják az ágyúvízben.
Hittem, hogy az igazság bizony mindenek felett, S azért, hogy ez így legyen az ember bármit megtehet. Attól lehetsz valaki majd, hogy mi az amit megteszel, Emlékre vagy érdemes, vagy a múlt ködébe veszel.
A kígyóbűvölők a viperát szorongatják, A nagymamát lovakkal tapossák. Adjon Isten! A védtelen csőcselékre a múlt így köszön rá, A költők meg a kékítőt oldják az ágyúvízben.