Egy rejtelmes kis sziget, mit jótékony köd fedett, A régmúlt időknek korát idézi meg. Hol minden kis szegletet a nád és mocsár belep, Új otthonra lelt ott a bujdosó sereg. A túlparton lánc csörög, az ocsmány török röhög, S gályára száll sok-sok elrabolt kölyök. A bosszúra szomjazó megannyi szigetlakó, Tengernyi könnyét viszi a nagy folyó.
Héj-héj! Süvít a szél. Héj-héj! Hosszú a tél. Héj-héj! Recseg a jég. Héj-héj! Közel a vég.
Már égnek az őrtüzek, forr bent a gyűlölet, S az est kék ködéből kilép egy ősz öreg, A vénség pipára gyújt, a füstből kövéret fújt, Hangjának érce a téli égre zúg. Ej, ne keseregjetek, egy jelt kell kövessetek, A fénylő viharból vitéz jön értetek. Meglesz jutalmatok, csak fegyvert kell fogjatok, És vérrel kifestett maszkot faragjatok. A jóslat egy éjszakán oly sok hosszú év után, Vihartól kisérve végre valóra vált. Arany vértbe öltözött lovas állt a fák között, És intett: Utánam! Csatába, ördögök! Száz csónak útra kel az elszánt legényekkel, Maszk rejti arcuk, kezükben bot figyel. Hej, török, itt a vég, szaladj, fuss az életért, Mert eljöttünk érted, fizetsz ma mindenért. Rémséges maszkban jönnek, ördögszekéren ülnek, Kolomp húzza a bundájuk, lóbálják nagy buzogányuk.