AMÍG CSAK EGY MAGYAR ÉL! (Petrás J.-Szijártó Zs.- Bäck Z -Jakó László)
Az alkonyat pirosra festi a felleget, Aranyló fürtjei bíborrá válnak. Lángjától felizzik, s haraggá gerjed, Minden magyarban, az elfojtott bánat. Évszázadok kínja egyszerre fellobban, Parázsa nem hunyt ki, most újra él, Felperzselt mezőn is új élet sarjad, Szép tavasz illatát hordja a szél. Amíg csak egy magyar él!
Míg az éjjeli szellő a felhőket hajtja, A hajnal már tomboló vihart lehel, S korbácsok ütötte sebeit, gyógyítva, Szívében lángorkán bosszút nevel. Gyötrelmes szenvedés színültig csordult, S ki eddig sarcolta, reszketve fél. Rablánc és koldusbot eltűnik, széthull, Piros-fehér-zöldben táncol a szél. Amíg csak egy magyar él!
Nemzetünk százéves álmából riasztja, A felajzott, dühödten lüktető szív. Az egyik kezével gyermekét szorítja, Másikkal, lángoló szablyával vív. Idegen rablóhad nézd, ahogy megvirrad,
Nekünk az ébredés, nektek a vég. Üvöltő harci zaj után csak csend marad, Ármányos pénz többé semmit sem ér. Amíg csak egy magyar él!