Ha jő a halk szavú est, a képzelet sose rest. A félhomályban a táj mindig más. Összenéznek a fák, összesúg a sok ág. Azt beszéli a sok levél, hogy születik szerelem, konokul hinni kell, születik szerelem, konokul hinni kell, sohasem jöhet el, amiben nem hiszel. Véget ér a magány, csak bízni kell igazán! Én is évek után leltem rád. Most mindenem odaadnám néked, nincs olyan, amit tőled féltek, semmi sincs, amit elvennék, csak a baj, csak a múlt, csak ami bánt nagyon, csak a baj, csak a múlt, csak ami bánt nagyon, csak a rossz, csak a gond, csakis a fájdalom. Az éltető bizalom átsegít bajokon. Te sok nehéz napomon mellém állsz, s én mindenem odaadnám néked, nincs olyan, amit tőled féltek, semmi sincs, amit tőlem elvennél. S érzem jól, te semmiképp, soha meg nem lopnál, nincs titok, amit elhallgatnál, nincs egyéb, csak az álomszép szerelem. (Szerelem, szerelem, amiben hinni kell,) Szerelem, (Szerelem, szerelem, amiben hinni kell,) Szerelem…