Kezdtem ezt a verset én, tavaly május elején, idén lett csak készen, idén sem egészen. Címe az volt: életem, s kihúztam, mert félszegen sántikált a címe, minden lába ríme.
Újra kezdtem, s ezalatt félesztendő leszaladt, de az égre nézve alig vettem észre. Az égen egy felhő szállt, s az a felhő nem is szállt, lebegett vagy állt tán, mint egy őr, várt rám.
Azt a felhőt néztem én, míg e forgó év felén csak lehullott onnan, mint katona holtan. Ismét kezdtem: Háború lett a címe, száz sorú volt az első versszak, jajgatott mint vert had.
Jaj mit is kerestem itt, katonák holttesteit, bűverő terelte lépteimet erre. Kutattam a tárva tárt messze hajló láthatárt, föllelem, reméltem, nyitját, minek éltem.
Életemmel kezdtem el, háborúban vesztem el, én másról akartam szólani e dalban. Másról én, de nem lehet, valaki nem engedett, tán a ma lepergő, oszló testű felhő.