Július volt, délután, én meg vittelek a vázon, idilli pillanat, jegyezd meg, ha netán majd hiányzom… mert este már, egy kerthelyiségben, azt lódítom majd valakinek: Te lehetsz a feleségem.
S hazafelé, hogy is hívják, még rám nevetett, bocs, de mindig összekeverem a neveket…
Ági, miért kell rád várni, Jutka, megtanulta, Betti, nem felejti, hogy engem nem lehet szeretni.
Márta, nagyon várta, Klára, a pokolba kívánta, Gréti, egy mosolyba rejti, hogy engem nem lehet szeretni.
Anna, visszakapna, Éva, gondolj rám néha, Netti, ő sem felejti, hogy engem nem lehet szeretni.
Olga, mindig volt dolga, Dóra, eltűnt virradóra, Kitti, ki egy mosolyba rejti, hogy engem nem lehet szeretni.
Hányszor beázott a sátratok s átjöttetek, később a barátnőddel is egy szorosabb kapcsolat köttetet.
Ott leszek majd nálad is, csak mondd meg, hogy hányra, hát emlékezzünk vissza most, arra a nyárra, mikor egyedül annyi őzikét ejtettem el, ne haragudj, csak a nevüket felejtettem el…
Ági, miért kell rád várni, Jutka, megtanulta, Betti, nem felejti, hogy engem nem lehet szeretni.
Márta, nagyon várta, Klára, a pokolba kívánta, Gréti, egy mosolyba rejti, hogy engem nem lehet szeretni.
Anna, visszakapna, Éva, gondolj rám néha, Netti, ő sem felejti, hogy engem nem lehet szeretni.
Olga, mindig volt dolga, Dóra, eltűnt virradóra, Kitti, ki egy mosolyba rejti, hogy engem nem lehet szeretni.
Ági…
És Katicával kettőnknek egyforma pólónk volt, szabályosan rajzolódott ki rajtuk a meggyfolt az enyémet másnap más mosta már, de nem jött ki soha beleivódott gyerekkorunk meggyfoltos nyoma.
Azóta mennyi kézpár markolta már e pamut köteget a nevükre most felsorolnék egy-két ötletet.