Ferenc József: Elisabeth, engedj be, Drágám! Vágyok Rád, férjed volnék. Jó volna együtt… Szőrnyű nap volt ma ez Csupa válság Jó volna végre oldaladon Nem bírok már a franciákkal, Államcsőd zavar forradalom Jön a tífuszjárvány, ezrek lesznek árván Gyere, engedj végre! Vágyom a biztos, csöndes révbe Akarom, így vigyázz ma rám E vágytól tiszta éjszakán No, nyisd ki, hát! Miért kell itt várnom? Te legyél, ki megsegít! Elisabeth!
Elisabeth: Az igazihoz, a jóanyádhoz, csak menj oda hát, ha ő a fontos…
Ferenc József: Szívem!
Elisabeth: Ne kérj most!
Ferenc József: Mit követtem el?
Elisabeth: Engednéd, hogy Rudolfot bántsák?!
Ferenc József: Ki bántja Őt?
Elisabeth: Mindent megtudtam én, anyád átadta Őt hülye káplároknak…
Ferenc József: Ez neveltetés!
Elisabeth: Ő gyengécske még, hát döntöttem én: nem tűröm többé ezt, válassz hát: Anyád vagy én! Szabályos ultimátumot fogalmaztam.Ha nem akarsz elveszíteni, akkor teljesíted! Magam akarok gondoskodni a gyermekeim neveltetéséről! És mostantól kezdve én döntöm el, hogy mit teszek! Olvasd el az írást, és döntsd el végre: Anyád vagy én! Most pedig hagyj magamra!
Halál: Elisabeth! Aggódnod nem kell! Pihenj meg karomban, hát! Jöjj Drága Úrnőm! Jöjj, szakíts a harccal! Egy más világ majd megvígasztal. Meglásd, ott szép, új korszak jő, valódibb ott a tér, s idő Elisabeth, Elisabeth! Jöjj, édesem!
Elisabeth: Nem, hisz élni vágyom! Rövid a lét, hát miért ne fájjon? Szabadnak lennem úgy lehet, Ha bevetem szépségemet Menj! Nem kellesz még!Nem hívlak még! Menj!