Csak halkan kérdem: te azt hiszed, Hogy én vagyok a lány, aki kell neked? Nem is érzed sem a sót, sem az édeset, Hát honnan tudod azt, mi az élvezet, mi a minden?
Rádnézek,s látom, hogy nélkülem vagy Végre megint az, aki kell nekem. Lefogtad gyengén a két kezem, S bár gyengén, mégis mozdulni képtelen voltam.
Miért van rúzsfolt a félbetépett képeden, S miért kell ezt folyton összerakni nekem? Régen volt már ilyen szép a reggelem, De köszönöm, a kávémat így nem kérem.
Ez az a pont, ahol visszanézek, Elfogytak a gondtalan életképek, Leülök, és nézem a nappalidból, Hogy veszek el lassan a napjaidból.
Átérzem azt most újra, Nekem a világ mégis durva. Ki benne él az látja, s tudja, De mégis kell, hogy végigfussa.
Miért van rúzsfolt a félbetépett képeden, S miért kell ezt folyton összerakni nekem? Régen volt már ilyen szép a reggelem, De köszönöm, a kávémat így nem kérem.