Én szép szeretőmet patak partra vitted, Engem irégyelvén, lábárúl le-vetted, Jókora répáját levesedbe tetted, S rám haragszol, ki ezt ellenem vétetted.
Nékem kéne sírnom, hát te se bánkodgyál, Hogy vele két-fejű tzímer állat vóltál, Szívességed mián eggy kis vért áldoztál, Azt hiszem meg-érte, igen szórakoztál.
Kérlek, ne vádaskodgy ama jó fiura, Ő hozzád igazi kis cavallier vala, Ő téged tisztele, ujjal sem únszola, Fontold míg nem késő, tsak ezt kéri vala.
Én rám se gyűlölködgy, ki magára vessen, Mert barátném s párom sétára engettem, Féltő kellemetlen banya nem lehettem, Ajándokos kedved ugyan nem sejtettem.
Botsájts-meg, mint én is meg-botsájtok néked, Mostantúl fogva ha meg-tsókollak, érzed, Tsókom ortzátskádon kétszeressen éget, Fele ő felé száll, fele illet téged.