Egyszer minden véget ér ezért inkább nem tervezek, nem számítok senkire mert rábaszok azt elveszek, magamnak élek ha kell mindent egy lapra felteszek, nem biztos hogy tökéletesen de így is el leszek, egy félig teli pohár mellett szól az őrült világ, már az sincsen melletted régebben aki várt, elszáradt minden levél már elhervadt minden virág, nincsen bizalom baszod rá döbbentem mindenki bánt, ha ismersz tudod nem vagyok kamu soha se vetítek, annyira fáj az élet tesó hogy már néha ordítok, ne reménykedjetek hogy begyógyulnak a sebeitek, ne várjatok senkire ha akar valamit szólni fog, az idő kiforrta magát látom ki van mellettem, ki volt a habiszti és igazán kinek kellettem, volt hogy kivoltam és volt hogy mindenen nevettem, de sosem hagytam abba ezt a szart mindig verettem!
Refrén
Nem félek már hogy az élet meddig tart, hogy ha itt vége van vár egy másik part, csinálom amit szeretek a szívem hajt, akinek fontos vagyok úgyis velem tart! 2x
Verze 2
Hidd el tesó engem már rég nem vár a meleg otthon, nézz a szobámba be egy ágy meg két elhasznált kotton, rideg vagyok belül az életem meg monoton, de rájössz magadtól ha kiigazodsz a sorokon, ahogyan minden trackbe ebbe is benne a lelkem, rengeteg embert a zenéimmel égig emeltem, eleget vártam tesó most lett mindenből elegem, az élet tengerén én már csak egyedül evezem, minden szart magam mögött hagyok és nem nézek vissza, szarok bele mi lehet a hosszú élet titka, nem bízok senkibe mert az őszinte ember ritka, előbb zárkózok be még mielőtt a másik nyitna, a szívem kőkemény a lelkem szikla szilárd, ez az élet belőlem magabiztos embert csinált, várom azt az embert ki a sok szarságból kiránt, 012 P.G. Őrült világ!
Refrén
Verze 3
Egy félig gyűrött papírra csak a sorokat írom, nem tudom hogy meddig még de csinálom amíg bírom, hogyha meg már nem leszek keressétek a sírom, nagy betűvel lesz rajta minden igaz mit P.G. nyom, nem azért teszek az asztalra hogy celeb legyek, hanem a leggyengébb pillanatodba veled legyek, ezzel segítem minden fanomat meg szerettemet, csak tedd be ezt a tarcket nem kíván a szemed teret, a nevem P.G. mindig eredetit hozok, szerintem őszinte vagyok sokak szerint egy mocsok, mindent kimondok nyíltan egyikőtöktől se fosok, nagyívbe szarok arra mit mondanak az okosok, már régen vége van az álmoknak, kik mellettem voltak elkárhoztak, velem együtt az idők változnak, nem tesz be nekem pár rossz nap!