Nem nagyon mentek a dolgok, Nem is voltam mindig boldog. Volt idő, hogy kerültem az iskolát. Gyakran hazaküldtek órákról, Meg is húztak néhány tárgyból. Nem nagyon csíptem a matektanárt.
Aztán segédmunkás lettem, Havi nyolcezret kerestem, Akik láttak, csak a fejüket csóválták. Otthon gyakran sírt a lelkem, Minidg tudtam több van bennem. Egész lényem érintésre várt.
És akkor megszólalt egy dallam, És a szívembe lopózott halkan. Egy szó, egy név, egy jel, Rögtön tudtam lépnem kell. Nem volt több, csak egy egyszerű dallam, Mégis mély nyomott hagyott rajtam, Mellém állt és ennyit mondott: Helló Értékes ember!
Szövetséget kötöttem az élettel, Zászlómra a Te nevedet írtam fel. Beleborzongok, amikor mellém állsz, És a szívemre beszélsz bennem mindig Te zenélsz...
Teltek-múltak az évek, Került rám is néhány bélyeg. A vonat, amin utaztam, megállt. És eljött az a reggel, Mikor arra ébredtem fel, Hogy fogalmam se' volt hogyan tovább?
Vajon jó vonatra szálltam? Vajon jó úton jár lábam? Akik láttak csak a fejüket csóválták. De én tudtam mi van bennem, S újra szárnyra kelt a lekem. Egész lényem várta a nagy csodát.