Én hogy szeressem őt, mondd! Sorsom már az, mit ő mond. Kell, hogy lásd a változást: Ez a néhány hét érzem átformált, Csak tudnám már, hogy miért?! Úgy lüktet benn a kérdés: Túl sok tán ennyi érzés? Férfi ő, miért lenne más, Annyi férfi volt már énvelem, Ő mégis többet ér mindenkinél! Bárcsak ölelném, ágyba vihetném. Lázban, ahogy még soha talán, Gyújtsd fel a reményt, végtelít, Áthevít a vágy. Várj, csak azt ne hidd, hogy tréfa ez! Miért van így, tőle kérdezd: Nézz csak rám, ez volnék én, A lány, ki rég oly hűvös volt, Eltűnt, messze jár… S vissza sem tér… Elvakít a remény, végetelít, Áthevít a vágy, Lásd, ha ő szólna így rólam, Nézne rám, s hívna lázban, Tán elvesznék, megriadnék Egy szó, s fejem meghajtanám, Hisz bármit kérhet már, kívánom őt! Úgy vágyom őt! Úgy hívom őt! Mindig csak őt!