Mennyi boldog idő elrepült már! Eltűnt nyomtalanul a gyönyörű nyár... Kihalt mezőn, elhagyott réteken földre bukó lombtalan fák, Ott, ahol sok igaz, nagyszerű pillanat jár... Lépdelsz hangtalanul. Társad a múlt. Fáradt vándor ilyen, ha nem fogy az út. Hallgass meg egy régi szép balladát! Hozta a szél messzi útról. Régi, régi mesém hallgasd meg, ó hogyan szól! Egyszer eljön majd a nap: Hervadt fák lombot bontanak! Egyszer úgyis ott leszel, Hol a fény többé nem hagy el ! Mondják, hogy az enyém gondtalan út! Minden gyönyörű perc a semmibe hullt. Üres világ, elkopott, fénytelen, messze futó végtelenség... Elrohan az idő...Nem vagyok ugyanaz rég! Mennyi boldog idő elrepült már... Eltűnt nyomtalanul, de visszatalál! Elmondtam egy régi szép balladát - hozta a szél messzi útról. Régi, régi mesém hallgatom, ó hogyan szól: Egyszer eljön majd a nap! Hervadt fák lombot bontanak! Egyszer úgyis ott leszek, Hol a fény s boldog emberek! Egyszer eljön majd a szél: Ó, mily szép! Mindent elmesél! Egyszer, igen jönnek csillagok Fényük már újra rám ragyog!
Egyszer végre-végre megpihen Összetört fáradt bús szívem Egyszer eljön majd a nap, Hervadt fák lombot bontanak!