Kórus: Rommá lett minden, Pár üszkös fal áll csak. Oly névtelen, oly rémítő Suttognak mind, kik itt éltek rég, Árnyak s a múlt idő
"Én": És a fénylő Hold, és a pompás kert Most is hív, magába zár És a baljós csend, épp, mint akkor volt, De csak árny, nem rémít már.
Egy álom már csak Manderley Nem bánthat már a múlt A bűn a vágy s a szenvedés Tovatűnt s a mélybe hullt Mégis éreztem, folyton ott láttam Rebeccának szellemét S tudtam megnyugszom, Hogyha értem majd, Ami volt, az miért történt
"Én" és a kórus: A múltat így nem féljük már, Az élőnek holt nem árt Egy álom már csak Manderley Tovatűnt s a gyász lejárt.
"Én": Jó rég történt mindez már, Az, hogy ővele sodort össze Monte Carlo, Ott, a Grand Hotel fényes halljában Megláttam én őt.