Akácos út, ha végig megyek rajtad én, Eszembe jut egy régi szép regény: Nyáreste volt, madár dalolt a fán, S itt kóborolt, csavargott egy cigány,
Megszólítám: De jó hogy megtalállak itt, A legszebb lány tudod-e, hol lakik? Ott arra lenn, túl az akácsoron, Ma estelen, egy ház elé osonj! (este még)
Refrén: Egy ablaknál! Állj meg cigány, Úgy muzsikálj, hogy sírjon az a szép leány, Olyan legyen, mint egy szerelmi könnyes vallomás. De csak csendesen, Ne hallja senki más.
Az éjmadár átsuhan a városon, Éjfélre jár, s én az utcát rovom, A holdsugár deres hajamra süt, Hideg, sivár csend honol mindenütt.
Azóta rég a más asszonya lett a lány, De ez a dal még fülébe cseng talán,(De a dal még...) Én Istenem! A múlt, hogy elszaladt, És énnekem csak e kis dal maradt:
Refrén: Te csak dalolj, kacagj nevess Enyém a könny számomra úgysincs más öröm Attól se tarts, hogy a kis dal szívemen üt sebet Te csak dalolj, nevess ki engemet.
(Refrén: Te csak dalolj, kacagj nevess, Enyém a könny, számomra úgysincs más öröm. Attól se félj, hogy a kacaj szívemen üt sebet, Csak a csóknak élj, felejts el engemet).