Csontos ujjak markolják a napot. Húzza mind lefelé. Fáradt vére égre, földre csorog. Sűrű, fekete lé.
Útnak dőlve, lépek, ahogy tudok. Körülöttem csattog a szél. Az éjjel éhes. Könnyű préda vagyok, ugyanúgy, mint mind, ami él. Ha jönnek már, nincs menekülés. A sziklafal és a vaskerítés mind kevés.
Hét fekete vámpír szép véremre jár. Nem fáj. Nem fáj. Hét fekete démon szívem harapja már. Nem fáj. Nem fáj. Belehalok, mégse fáj.
Árva lélek - suttogják a papok -, csússz a térdeiden. Ők sem értik, máshol van a titok, én is azt keresem. Félek már, hogy nincs kegyelem. Csak marakodnak a bűneimen. Értem sosem.
Hét fekete vámpír szép véremre jár. Nem fáj. Nem fáj. Hét fekete démon szívem harapja már. Nem fáj. Nem fáj. Többé sohasem fáj.