Planéta pulzál, csendmalom őröl benne, világít kéken a hold. Planéta pulzál, csendmalom morzsol, benne morajjá mélyül a holt űr hideg dallama, énekelj, Holdanya, csillagzat, kométa, éjbevesző. Énekelj, Holdanya, lüktet a planéta, égi test, gázlabda, fekete mező.
Ó, örvény, éjszaka-massza, nehezül a mélység. Lassan hajtja ugyanaz az álom minden részét körbe-körbe, örök körökbe, anyag az anyagban, planéta munkál minden magban, szakadatlan.
Ó, örvény, éjszaka-massza, nehezül a mélység. Lassan hajtja ugyanaz az álom minden részét körbe-körbe, örök körökbe, anyag az anyagban, planéta munkál milliárd magban, eleven katlan mind.
Magma!
A kemence melegedne, olvad, egyre izzik a szíve. Ki a mélyből, a sötétből, vörösen tör fel, fel az égre.
Ez a kamra hamut őröl, anyagot gyárt, gyúr üres űrből. Ásvány ásít fel a mélyből, le a kék hold hűlt üvegéről.
Épül, alakul, magból magasul!
Vashegyek! Rengeteg mélyetek mormol! Kőhegyek zengenek, zúgnak a porból! Vashegyek! Rengeteg mélyetek mormol! Kőhegyek zengenek, zúgnak a porból!
Ez a rend idebenn. Konok, szigorú. Csilló titkok metszik a formát, hidegen ragyog a hatalmas éj.