Pirosan izzik a melegítőm, a színeket feltekerték. Sávokra bontva hallgatom azt az olajszagú zenét, ami sohasem lehet elég zajos, ellenállnak a hangfalak. Míg a csikkek nyomait nézem a szőnyegen, lesz aki elmosogat?
Celofán víz ömlik a csapból, és bizsereg a bőr alatt - több száz voltnyi szorgos hangya, mert a hangyák nem alszanak. Pár másodpercre azt is megértem, mi az a végtelen, de mikor megpróbálom elmagyarázni, az egészet elfeledem.
Térdig süpped a parkettába az a robotszerű alak, aki olvadó műanyagtól szaglik, és technora bólogat. Kikelt egy fülbemászót - ami savban ázott és programoz dolgokat, hogy azt szintetizáljam magamnak lehetek még boldogabb.
Ki vagyok hegyezve, így nem tudok aludni. Csokorba rendezve a rostok rózsái.
Vérrel telítődnek mind a hajszálerek. Miközben az ágyon fekszem, megcsókolnám az eget.
Soha nem elég jó, és sose lesz elég. Csak elfáradni tudok, pedig élvezni szeretnék.