Egy lepkét lesek álmaimban… Egy lepkét lesek álmaimban, réten röppen át, Úgy csábítja a végtelen, hogy más célt meg se lát, oly makacsul, a szélbe száll, ez álom, gyermekkortól rám talál. A többi lepke mind leszáll, ha fát borzol a szél, Az én pillangóm nem lapul, ő rögtön szárnyra kél, Ha nincs remény, ha nincs esély, Ha túlélése oly csekély, nem fél. Az én lepkém száll egyedül, hogy merre, nem tudom. A széllel szemben szállni szépen, nincsen hatalom. A szárny kevés, a vágya nagy egy pillanat, s már semmi vagy, nem vagy. Csak tudnám azt, hogy mért kísért, ez álom szüntelen, Az éltem csendben élem én, nem hív a végtelen, nem vonz a harc, nem vonz a hír, nem küzdök én már senkiér’ hát mér’? Ha úgyis jő egy vad vihar, az mindent elsöpör. Ott győztes nincs, ott nincs esély, ott nincs ki tündököl. Majd elragad, cibál a szél, s ott pusztulok majd semmiér’. De mér’?