Hadd zúgjon az álgyu! pogány Ali mond, Pattog a bomba, és röpked a gránát; Minden tüzes ördög népet, falat ont: Töri Drégel sziklai várát.
Szép úrfiak! a nap nyugvóra hajolt, Immár födi vállát bíborszinü kaftán, Szél zendül az erdõn, - leskel a hold: Idekinn hideg éj sziszeg aztán!
A vár piacára ezüstöt, aranyt, Sok nagybecsü marhát máglyába kihordat; Harcos paripái nyihognak alant: Szügyeikben tõrt keze forgat.
Aztán - no, hisz úgy volt! aztán elesett! Zászlós kopiával hõs Ali temette; Itt nyugszik a halmon, - rövid az eset -; Zengjétek Alit ma helyette!
Két dalnoka is volt, két árva fiú: Öltözteti cifrán bársonyba puhába: Nem hagyta cselédit - ezért öli bú - Vele halni meg, ócska ruhába!
S küldött Alihoz... Ali dús, Ali jó; Lány-arcotok a nap meg nem süti nála; Sátrában alusztok, a széltül is ó: Fiaim, hozzá köt a hála!
Hogy vítt ezerekkel! hogy vítt egyedûl! Mint bástya, feszült meg romlott torony alján: Jó kardja elõtt a had rendre ledûl, Kelevéze ragyog vala balján.
Rusztem maga volt õ!... s hogy harcola még, Bár álgyugolyótul megtört ina, térde! Én láttam e harcot!... Azonban elég: Ali majd haragunni fog érte.
Mint hulla a hulla! veszett a pogány, Kõ módra befolyván a hegy menedékét: Õ álla halála vérmosta fokán, Diadallal várta be végét.
Vége mikor lesz? kifogytok-e már Dícséretibõl az otromba gyaurnak? Eb a hite kölykei! vesszeje vár És börtöne kész Ali úrnak.
Apadjon el a szem, mely célba vevé, Száradjon el a kar, mely õt lefejezte; Irgalmad, oh Isten, ne légyen övé, Ki miatt lõn ily kora veszte!