(2X) Van amikor újra lángol még, és nem tudom hogy merre menjek én. Várlak, hogy gyere már... nem tudom mit csinálsz... nem tudom merre járhatsz épp.
1. Volt, olyan mikor a magányra vágytam, ártatlan falevél a dombtetőn álltam. Egyszer csak felbukkant, Ő a kis égkő, páratlan mosolya, a mesébe illő. Csodás időszak, hagytam had vigyen, melletted élve a szárnyam megpihent. Veled szálltam, Veled szálltam, minden érzésem, a Világra tártam. Váratlan dráma, éles változás, kettőnk élete, kalandos állomás. Búcsúzni nehéz, mégis elmentél, tudom nem könnyű, Te mindent megtettél. Itt állok egyedül, halvány kis reménnyel, érezni kín, a fájdalom felnégyel. Én csak nézlek, tudom messze jársz, de bízok abban, újra rám találsz.
Ref.: (Atesz)
(2X) Van amikor újra lángol még, és nem tudom hogy merre menjek én. Várlak, hogy gyere már... nem tudom mit csinálsz... nem tudom merre járhatsz épp.
2. A rengeteg emlék, még itt él bennem, te vagy az egyetlen, ki hittél bennem. Minden évszak, melletted tavasz volt, kéz a kézben, a földtől elrugaszkodj. Hallom a hangod, a suttogó szélben, a Holdat bámulom, a messzeségben. Egyet kértem, egyet kértem, maradj az enyém "MOND MEG MIÉRT NEM ?!" Virágról-virágra, szálltam de hiába, a te neved foglalom, minden nap imába. Múlik az idő, lassan megértem, melletted kincsem, a jó útra tértem. Veled éltem, a fényt is láttam, általad bizony jobb emberré váltam. Elsárgult levelek, de maradnak ágak, egy dologban bízhatsz, én örökké VÁRLAK !!
Ref.: (Atesz)
(4X) Van amikor újra lángol még, és nem tudom hogy merre menjek én. Várlak, hogy gyere már... nem tudom mit csinálsz... nem tudom merre járhatsz épp.
Atesz:
Újra lángol ég, nem mehetsz el még, nélküled, mond mit érek én