Rövidülnek a napok, rövidül az élet; Megtépázott, esõ mosta útra lépek, Felébredve a szürke vak világra. Minden tükrözõdésben A tompa fényt látom. Ismétlõdnek a napok, elszöknek tõlem, Szorongással itatnak át s félek, Felébredve a szürke vak világra. Minden percében Az elmúlását látom. Késõre jár a ködös hajnal Tegnap még túl korán volt, Holnaptól nincs többé... A mulandóság ígérete emészt, A bánat, a veszteség, a hiány
"Két karoddal átölelsz te, ha félek Két karommal átölellek, s nem félek Két karodban nem ijeszt majd a halál nagy csöndje sem Két karodban a halálon mint egy álmon, átesem"